Szempontok klíma vásárláskor 2.rész

2017. január 19.
45
0
Szempontok klíma vásárláskor 2 rész

Előző cikkünket a különböző típusú klímákra vonatkozó garanciális feltételek boncolásával zártuk le, most egy pár gondolat erejéig visszautalunk az ott írtakra.

Milyen garanciákról eshet szó egy klíma esetében?

Az értékesítő cégtől függően a jogszabályok által előírt szavatossági- és jótállási kötelezettségek mellett, a társaság által - bizonyos termékekre - kiterjesztett kellékszavatossági jellegű garanciákról beszélhetünk.

Fontos utána járnunk azonban, hogy a garancia milyen időtartamot fed le, van-e rá kiterjesztés, és hogy milyen feltételeknek kell megfelelnünk, hogy később probléma esetén igénybe vehessük az általa biztosított szolgáltatásokat. A legtöbb cég általánosan elvárja, hogy igazoljuk a szakszerű telepítés meglétét. A beszerelésről egy jegyzőkönyv/munkalap kell, hogy készüljön, amelyben rögzítésre kerülnek a telepítés körülményei, a mért paraméterek, a berendezés szériaszáma, és egyéb információk, amik már magára a szerelőre vonatkoznak.

Egy másik sarkalatos pont, amelyben a klímával foglalkozó cégek egyetértenek az az állandó karbantartás megléte, ennek hiányában bármikor elutasíthatják a garanciális javítást. A kötelező karbantartás gyakoriságát az üzembe helyező fogja meghatározni az üzemeltetés módjától (hűtés/fűtés, vagy mindkettő) és a környezet levegőjének minőségétől függően. A karbantartásra egy évben minimum egyszer sor kell, hogy kerüljön a későbbi problémák elkerülése végett. Ez a szám akkor reális, ha a klímát csak hűtésre használjuk és a lakásunk egy tiszta levegőjű környezetben található. Más a helyzet azonban egy olyan környéken lévő lakással ahol sok virágzó fa és növény található, esetleg ipari épületek veszik azt körbe.

Az ilyen helyeken üzemeltetett klímákat gyakrabban, esetleg évi 4 – 6 alkalommal is szükséges lehet karbantartani, már csak az esetleges szennyeződések eltávolítása miatt is.

A klímákkal kapcsolatos garanciák típusai:

A forgalmazó az általa eladásra szánt klímákkal kapcsolatosan a következő garanciatípusokkal élhet:

  • Kötelező jótállás;
  • Kellékszavatosság: kellékszavatossági kötelezettséget vállalhat hibás teljesítés esetén;
  • Termékszavatosság: Ingó dolog (termék) hibája esetén a termék gyártójával (Importőrével) szemben közvetlenül termékszavatossági igényt érvényesíthet;
  • Kiterjesztett márka garancia: adott márka adott termékeire vonatkozó kiterjesztett garancia;

Emlékeztetőül: járjunk alaposan utána, hogy az egyes klíma egységekhez milyen garanciális feltételek társulnak, kiemelten igaz ez a kiterjesztett garanciával kapcsolatosan, amelyhez sokszor állandó internetes adatszolgáltatási kötelezettség is tartozik.

Nem akarja a garancia elvesztése feletti aggodalommal tölteni az idejét? Válasszon akkor minket, akik kedvezményes árat biztosítunk (-50%) a tisztítási és karbantartási munkálatokra vonatkozóan Debrecen és környékén! A klímájával kapcsolatos tisztítási és karbantartási munkálatokról írásban értesítjük Önt, emellett karbantartási naplót vezetünk minden ügyfelünk részére a garanciális feltételek megőrzése érdekében! Igen, mi mindezt megtesszük, hogy Önnek már ne kelljen e dokumentumok keresésével tölteni az idejét, ha gond van!


5. Klíma energiahatékonyság:

Az Európai Unió rendelete szerint 2013. január elsejétől a klímaberendezéseket kötelező energiahatékonyság címkével ellátni.

új energiahatékonysági címke klíma debrecen

Mi szerepel ezeken a címkéken?

Az energiahatékonyság címke a klíma energiafelhasználását, valamint a működés közbeni zajkibocsájtását mutatja értékekben a leendő vásárló számára.

SEER: A SEER nem más, mint a szezonális energiahatékonysági tényező a hűtésben.
Ez az érték a teljes hűtési szezonra vonatkozik.

SCOP: A SCOP a szezonális energiahatékonysági tényező a fűtést illetőleg.
A SCOP a klíma teljesítmény együtthatója a teljes fűtési szezonra vonatkoztatva.
A klímák energiahatékonysága országonként változó, egy színkódos térképpel érzékeltetik ezeket az eltéréseket a címkéken.

2013 január elsejétől az Európai Uniós tagállamokba csakis adott értékekkel rendelkező energiahatékonyságú klímákat lehet importálni.

Ennek a rendeletnek a célja a környezetvédelem, amely emellett egy pénztárcabarát intézkedés is, hiszen egy minőségi berendezés Önnek kevesebb áramszámlát termel a jövőben.

Kiemelten fontos jellemzője a klímáknak az EER vagyis az Energy Efficiency Ratio, magyarul: a hűtési jóságfok.

Ez egy ipari szabvány, amely megmutatja, hogy a légkondicionáló berendezés energia leadását (KW) adott elektromos energia felvételnél milyen hatékonyan végzi.

Megegyező hűtőteljesítményű és energia felvételű klímáknál a nagyobb EER számmal rendelkező készüléket válassza, az a gazdaságosabb!

Részletesebb információért keressen fel bennünket bizalommal:

World Klíma Debrecen
Marosi Tibor
telefon: +36-20-5500-707
e-mail: info@worldklima.hu

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Amennyiben tovább használod weboldalunkat, úgy elfogadod a cookie-kat. A részletekért kattints ide!