A klímagyártók minden termékükre adott ideig különböző típusú garanciát vállalnak. A klímákra kötelezően biztosított jótállás álltalában 1 év.
A gyártó ezen felül adhat, úgynevezett kiterjesztett jótállást, amely az alap jótálláson túl lehet 3-10 év is.
Ez lehet teljes körű vagy csak kompresszorra vonatkozó, ennek feltételeit megtalálja a garancia füzetben.
A legalapvetőbb ilyen feltétel a garancia ideje alatti ÁLLANDÓ, RENDSZERES, vagyis ÉVENTE MINIMUM 1 KARBANTARTÁS megléte. Ennek elmulasztása a garancia teljes elvesztésével jár! Néhány gyártó évente 2 karbantartást kér.
Amennyiben készüléke már nem rendelkezik érvényes jótállással, akkor is ajánlott az évi 1 karbantartás a klíma rendeltetésszerű működése, és élettartamának kitolása céljából.
A klíma a működése közben nagy mennyiségű levegőt áramoltat át a hőcserélő egységen, amely levegő azonban megannyi szennyezést hoz magával a környezetből. Ilyen szennyeződés például: a pollen, a korom, a baktériumok és vírusok. Ezek szép lassan eltömítik a hőcserélő felületét, amely károsítja a berendezést, és annak optimális működését.
Ezáltal a klíma magasabb energiafelhasználást generálhat, de befolyásolhatja a klíma fűtő/hűtő kapacitását is.
A klíma beltéri egységeiben a meleg, páradús környezet kiváló táptalajt nyújt a különböző vírusok, gombák és baktériumok számára. Ezek a légáramlatokba jutva bizonyos esetekben különböző betegségeket okozhatnak az emberi szervezetben. Ilyen pl. a légiós betegség.
A legionella a szabad vizekben található meg, így előfordulhat a klíma kondenzvizében is.
A Légiós betegség súlyos esetben kétoldali tüdőgyulladást, vagy egy fejfájással egybekötött lázas állapotot okozhat, ez azonban nagyon ritkán fordul csak elő. Nem érdemes azonban kockáztatni, így az évi egy alkalommal lezajló karbantartást feltétlen be kell tartani!
A karbantartás ideje: Gyártótól függetlenül minden klímára évi kétszeri karbantartás javasolt. Ennek ütemezése a téli-nyári üzem ill. a nyári-téli üzem váltásakor a legoptimálisabb. Ha csak évi egy alkalommal kíván klímát tisztíttatni akkor azt minden évben ősszel célszerű elvégezni, így a nyáron beszívott szennyeződések és a kondenz víz kicsapódás miatt kialakult penészedés nem marad készülékében 6-8 hónapon keresztül.
Ezáltal jelentősen csökkenthető a penészgomba, és egyéb káros mikroorganizmusok elszaporodása. Egy nyári szezon használata után, több ezres csiraszám mérhető a készülék belselyében a hőcserélőn. Fertőtlenítés nélkül ez a szám több tízezresre nőhet a tél folyamán.
Fűtés közben a párakicsapódás a külső egységben történik, így az nem okozhat számunkra problémát. Tavasszal gond nélkül válthatunk fűtésre, nincs szükség újabb tisztításra.
Tavassza és ősszel a karbantartások ütemezéséről minden ügyfelünket emailban tájékoztatjuk. A tervezett időpontokon jelentős kedvezményt biztosítunk.
Június 1. és augusztus 31. között kizárólag teljes áron vállalunk klímatisztítást. Ilyenkor a várakozási idő akár több hét is lehet.
Munkatársunk Önnel előre egyeztetett időpontban jelenik meg a karbantartás végrehajtásához.
A karbantartáskor végrehajtott munkafolyamatok:
A karbantartás várható időtartama: 15-30 perc.
További kérdései vannak? Keressen fel bátran bizalommal:
World Klíma Debrecen
Marosi Tibor
telefon: +36(20)5500-707
e-mail: info@worldklima.hu